Az Év Agrárembere – Kertészet kategória

Díjak, elismerések

Az Év Agrárembere – Kertészet kategória

Nagyszabású gálával zárult a 2017-es Az Év Agrárembere kitüntető díj február 10-én, szombaton a siófoki Azúr Hotelben, ahol a szakmai zsűri Mutsy Árpádot, a Bio-Fungi Kft. ügyvezetőjét választotta Az Év Agráremberének. Az Év Agrárembere kitüntető díjat, az Agrotrend Csoport zászlóshajójaként, 2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens üzlettársaival azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, gazdászokra, termelőkre, szolgáltatókra, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, azaz társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.
2017-ben a szervezők 10 kategóriában keresték Az Év Agráremberét: Agrárinnováció, Agrárgépészet, Állattenyésztés, Feldolgozó-élelmiszeripar,
Fenntartható gazdálkodás, Fiatal gazda, Jövő agrárszakembere, Kertészet,Növényvédelem, Növénytermesztés. Első körben 65 fős jelölti mezőny alakult ki, amely komoly kihívást jelentett a 70 fős szakmai zsűrinek. A kategóriánkénti három döntőst a zsűri választotta ki. A közönség
pedig internetes szavazással választott a döntősök közül Közönségdíjast. Nem csak a zsűrizés jelentősége emelkedett, a szaktárca vezetője, Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is a kezdeményezés mellé állt, mint fővédnök. Az Év Agráremberét a gála helyszínén a kategóriagyőztesek közül titkos szavazással választotta ki a zsűri, amely Mutsy Árpád, a Bio-Fungi Kft. ügyvezető igazgatója lett. Külön büszkeség, hogy a Kertészet kategóriában is ő lett a győztes.

https://www.youtube.com/watch?v=OJcbRs4i6wQ
https://www.agrotrend.hu/hireink/az-ev-agrarembere-2018-ban-a-gyoztesek-szemevel-video
https://hu-hu.facebook.com/azevagrarembere/videos/a-kert%C3%A9szet-kateg%C3%B3ria-d%C3%B6nt%C5%91se-mutsy-
%C3%A1rp%C3%A1d/2003927809819242/

https://vimeo.com/256732834
https://www.agrotrend.hu/hireink/mutsy-arpad-az-ev-agrarembere-2017-ben